top of page

ÖNBECSÜLÉST FEJLESZTŐ MINI TRÉNING

Az életünkben naponta találkozunk azzal, hogy az önbecsülésünk segít, vagy éppen gátol bennünket a kapcsolatainkban, a céljaink elérésében, a feladatok vállalásában vagy éppen a konfliktuskezelésben. Az emberek keveset tudnak, vagy zavaros információkkal rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy mi is az az önbecsülés, vagy mit jelent annak hiánya, és még kevesebbet tudnak arról, hogy mi okozza, és mit tehetnek a megerősítése érdekében. 


Az önbecsülésünk olyan, mint egy szemüveg, amelyen keresztül látjuk, nézzük önmagunkat, a környezetünket és általában az életünket. Sajnos emberek milliói élnek azzal a belső élménnyel, hogy „nem vagyok elég jó” vagy „nem vagyok olyan, amilyennek lennem kellene”, miközben az egyén azt gondolja, hogy ez az ő hibája. Holott ez nincs így!


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A tréning résztvevői ezen a mini tréningen egy oldott, biztonságos tanulási környezetben, speciálisan felkészült tréner segítségével megismerkedhetnek az önbecsülés hiány kialakulásának lehetséges okaival, a leggyakoribb gyermekkori gyökereivel, és a jellemző megnyilvánulási formáival. Annak érdekében, hogy mindenki önmagában megerősödve távozzon a tréningről, a résztvevőkkel megismertetjük azokat a pszichológiai és kommunikációs eszközöket, amelyekkel az önbecsülés fokozható.
 

A tréning során személyre szabott és tudományosan megalapozott mérőeszközökkel (tesztek, feladatok, egyéni-, és páros gyakorlatok, OH kártya) felmérjük és fejlesztjük az aktuális önbecsülés állapotot.
 

IDŐTARTAM: 1 nap (9:00-17:00) Ebédszünet 1 óra.
 

A tréninghez szükséges eszközökről, és a bekészítésről (szünetekben kávé, tea, snack) mi gondoskodunk.


A TRÉNING ÁRA: 15.000,- Ft.

bottom of page